A Katalán Nagydíjat Jorge Lorenzo szerezte meg

A negyedik Katalán Nagydíjat a motorok kategóriájában Jorge Lorenzo szerezte meg. De ez nem volt elég ahhoz, hogy a bajnokságra való esélyt is megszerezze. A második helyen ugyanis az örökifjú Vaentino Rossi végzett, igaz ugyan, hogy szorosan, de a világbajnoki címre való esélyt is megszerezte. A harmadik helyen Andrea Iannone 43 pont híjján van, s még a széria vége is nagyon messze, úgy néz ki, hogy a győztes titulusért Rossi Lorenzóval küzd majd meg. Ezt a beszámolót teljesen a végéről kezdtük. Nézzük meg aKatalán Nagydíjat az elejéről, tehát a szombati kvalifikációt. Itt egyáltelán nem a Yamaha dominált, hanem az Aleix Espargaro és Maverick Viňalez kettőse, akik a Suzukit képviselik. A harmadik hely Lorenzoe lett. A negyedik helyet Marquéz foglalta el, aztán Dovizioso, később Pedrosa, Rossi, Smith, Crutchlow és az elit tízest Johnny Hernandez zárta. Karel Abraham ujjsérülése miatt nem versenyzett, operáción esett át, s a Nagydíjon való részvétele is még kérdéses.

 

Már a futam elején megmutatkozott, hogy kié lesz a vezető szerep. Mivel két versenyző nem tudott megbirkózni a starttal, ezért Lorenzo került az élre. A harcot Marquez nem állta ki, ezért alul maradt. Lorenzo így a negyedik helyre került, Rossinak meg kellett elégednie a második hellyel. A győztes Pedrosa lett a Hondával. 

A következő futam a holland Assesen városában zajlik majd, szombaton. Sikerül Lorenzonak megszereznie ötödik győzelmet? Kielőzi Rossit vagy a The Doctor-nak sikerül megőrizni a vezetest? Izgalmas lesz. 

 

1

25

99

Jorge LORENZO

SPA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

165.3

42”53.208

2

20

46

Valentino ROSSI

ITA

Movistar Yamaha MotoGP

Yamaha

165.2

+0.885

3

16

26

Dani PEDROSA

SPA

Repsol Honda Team

Honda

164.0

+19.455

4

13

29

Andrea IANNONE

ITA

Ducati Team

Ducati

163.7

+24.925

5

11

38

Bradley SMITH

GBR

Monster Yamaha Tech 3

Yamaha

163.5

+27.782

6

10

25

Maverick VIÑALES

SPA

Team SUZUKI ECSTAR

Suzuki

163.4

+29.559

7

9

45

Scott REDDING

GBR

EG 0,0 Marc VDS

Honda

163.0

+36.424

8

8

6

Stefan BRADL

GER

Athinà Forward Racing

Yamaha Forward

162.6

+42.103

9

7

9

Danilo PETRUCCI

ITA

Octo Pramac Racing

Ducati

162.2

+49.350

10

6

19

Alvaro BAUTISTA

SPA

Aprilia Racing Team Gresini

Aprilia

162.0

+52.569

11

5

43

Jack MILLER

AUS

CWM LCR Honda

Honda

161.9

+53.666

12

4

50

Eugene LAVERTY

IRL

Aspar MotoGP Team

Honda

161.8

+55.765

13

3

76

Loris BAZ

FRA

Athinà Forward Racing

Yamaha Forward

161.8

+55.832

14

2

63

Mike DI MEGLIO

FRA

Avintia Racing

Ducati

161.0

+1”09.037

15

1

15

Alex DE ANGELIS

RSM

E-Motion IodaRacing Team

ART

160.0

+1”25.263

16

 

8

Hector BARBERA

SPA

Avintia Racing

Ducati

156.1

1 Lap

MenuX

Süti beállítások
Sütik

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ annak javítása érdekében. Ahhoz, hogy cookie-kat használhassunk, engedélyeznie kell ezt számunkra. Az "OK, elfogadom" gombra kattintva Ön ezt a hozzájárulást adja.

Beállítások Igen, egyetértek
×
Süti beállítások

A cookie-k kis fájlok, amelyeket a webhelyek (beleértve a miénket is) tárolnak az Ön webböngészőjében. Ezen fájlok tartalma az Ön böngészője és szervereink, illetve partnereink szerverei között cserélődik. Néhány sütire szükségünk van a weboldal megfelelő működéséhez, néhányra marketing és statisztikai elemzéshez. Itt beállíthatja, hogy mely sütiket tudjuk használni.

Szükséges sütik
Szükséges sütik

Ezek olyan technikai fájlok, amelyek szükségesek weboldalunk megfelelő működéséhez és minden funkciójához. Többek között a termékek bevásárlókosárban való tárolására, kérésre termékek megjelenítésére, szűrők, személyes beállítások vezérlésére, valamint a cookie-k használatához való hozzájárulás megadására szolgálnak. Ezekhez a sütikhez nem szükséges az Ön hozzájárulása, és nem is lehetséges eltávolítani. Jellemzőket érint:

  • Konfigurációs cookie-k
Sütik megjelenítése
Süti név Süti típus Érvényesség Célja
PHPSESSID Nezbytné cookies During the visit A cookie is used to store and identify a user´s unique session ID in order to manage the user´s session on the website.
Analitikai sütik
Kikapcsolt Bekapcsolt
Analitikai sütik

Az analitikai cookie-k lehetővé teszik weboldalunk és hirdetési kampányaink teljesítményének mérését. Ezek alapján határozzuk meg a látogatások számát és a látogatások forrásait weboldalunkon. Az ezen cookie-k használatával nyert adatokat összesítve dolgozzuk fel, olyan azonosítók használata nélkül, amelyek webhelyünk konkrét felhasználóira mutatnak. Ha látogatásával kapcsolatban letiltja az analitikai sütik használatát, elveszítjük a teljesítményelemzés és intézkedéseink optimalizálásának lehetőségét. Jellemzőket érint:

  • Google Analytics – analitikai forgalom
Személyre szabott sütik
Kikapcsolt Bekapcsolt
Személyre szabott sütik
Cookie-kat és egyéb technológiákat is használunk, hogy áruházunkat vásárlóink ​​igényeihez és érdeklődéséhez igazítsuk, és ezáltal kivételes vásárlási élményt készítsünk Önnek. A személyre szabott cookie-k használatának köszönhetően elkerülhetjük a nem kívánt információk magyarázatát, például a nem megfelelő termékajánlatokat vagy a haszontalan akciókat. Ezen túlmenően a személyre szabott cookie-k használata lehetővé teszi számunkra, hogy további szolgáltatásokat kínáljunk Önnek, például az Ön igényeire szabott termékek ajánlását.
Marketing sütik
Kikapcsolt Bekapcsolt
Marketing sütik

A marketing (reklám) sütiket mi vagy partnereink használjuk, hogy megfelelő tartalmat vagy hirdetéseket tudjunk megjeleníteni Önnek weboldalunkon és harmadik felek weboldalain egyaránt. Ennek köszönhetően az Ön érdeklődési köre alapján profilokat tudunk létrehozni, úgynevezett álnevesített profilokat. Ezen információk alapján személyének azonnali azonosítása általában nem lehetséges, mivel csak álnevesített adatokat használnak fel. Ha nem adja ki hozzájárulását, nem kap érdeklődési köréhez igazodó tartalmat és hirdetéseket. Jellemzőket érint:

  • Google Ads