Az Osztrák Nagydíj Rosbergé lett

 

A tengerentúli krándulásról a F1 a régi kontinensre tért vissza, konkrétan Ausztriába. A Red Bull Ringen kívül ez a másik nagy verseny. Ahogyan általában, most is az ezust Mercedes győzeelmeskedett. De nem volt unalmas a futam, drámai pillanatokkal megtűzdelve. 

Nézzük meg hogyan végződött a szombati kvalifikáció. Nagyobb meglepetés nélkül az első sort a Mercedesek foglalták el Hamilton és Rosberg. A harmadik és negyedik helyet Vettel és Massa szerezték meg. A nagyszerű ötödik helyet Hülkenberg, aki a Le Mans-i futam után kiváló formában van. A Hatodik hely Bottasé volt, ő Versteppen, Nasr, Grosjean és Maldonaldo követték. Az utoló sort a McLarenek foglalták el, hátsó sorból indult mindkét Red bull. 

  

Mindjárt a futam elején Rosberg szerezte meg a vezetést. Hamilton nem startolt sikeresen, hiába volt kitartó a német kolléga elé került és maradt is. Mindjárt az első körben egy nehéz balesetre került sor, amikor is Räikkönen elvesztette a kontrollt Ferrarija felett s összeütközött Alonso McLarenjével. A spanol versenyzőre óriási teher szakadt 44G. A pályára kérették a Safety Car-t.

Vettel számára nem volt sikeres a kerékcsere, így kiesett a harmadik helyről, helyét Massa vette át. Igaz a négyszeres bajnok a vége felé próbálta őt sakkban tartani, de a brazil megtartotta pozícióját és a harmadik helyet szerezte meg a Williams számára.

A futamot Rosberg nyerte, a második helyen Hamilton végzett, harmadik Massa lett, ezután Vettel, Bottas,  Hülkenberg, Maldonado, Verstappen, Pérez és Ricciardo.

 




MenuX