Valentino Rossi

Valentino Rossi neve ismerősen cseng és akarva-akaratlanul a MotoGP nevével kapcsoljuk össze, ahol minden idők legsikeresebb versenyzője. Sokan összehasnlítják Michael Schumacherrel, aki négyszer nyert Formula 1-et.

1979 február 16-án született az itáliai Urbin városában Graziana Rossi fiaként, aki szintén sikeres motorversenyző volt, kiskora óta foglalkozott ezzel a sporttal. Először motorversenyzőként kezdte, majd váltott minimotorra s ezzel utat tört magának az élvonalban.

Első sikerek a világversenyen

Már 1996-tól versenyzett és része volt a sport élvonalának, rögtön az első versenyén futamot nyert.  Egy évvel később a 125 ccm-es kategória után váltott erősebb motorra. Először egyáltalán nem ért el sikereket, a siker 1999-ben érekezett meg a 250 ccm-es motorok kategóriájában, ahol is rögtön nyert és bebiztosította jelenlétét az 500 cccm királyi osztályban.  

 

A MotoGP királya

Itt kezdődött története nagy riválisával Max Biaggival, amit a F1-ben Senna és Prost kapcsolatához lehetne hasonlítani. A 2000-es szezonban a második helyen végzett, a következőt , ami a záró volt már megnyerte. A 2002-es évben egy új kategória jött létre a MotoGP versenyében, amelyben győzedelmeskedett. Áttérése a négytaktusos motorra Rossi előnyére vált, négyszer győzedelmeskedett és később még kétszer. 

Veszteségek

A 2011-es évben a Yamaháról a Ducatira váltott s ez nem hozott számára semmi jót. Két év alatt egy futamot sem nyert, sikeres csak azután lett, hogy visszatért a Yamahához. 2014-ben vice világbajnok lett. Az új, 2015-ös évadban eddig két győzelmet tudhat a magáénak, emellett két harmadik helyett, de még így is az élvonalban tartják számon.  

 

MenuX

Süti beállítások
Sütik

Weboldalunk sütiket (cookie-kat) használ annak javítása érdekében. Ahhoz, hogy cookie-kat használhassunk, engedélyeznie kell ezt számunkra. Az "OK, elfogadom" gombra kattintva Ön ezt a hozzájárulást adja.

Beállítások Igen, egyetértek
×
Süti beállítások

A cookie-k kis fájlok, amelyeket a webhelyek (beleértve a miénket is) tárolnak az Ön webböngészőjében. Ezen fájlok tartalma az Ön böngészője és szervereink, illetve partnereink szerverei között cserélődik. Néhány sütire szükségünk van a weboldal megfelelő működéséhez, néhányra marketing és statisztikai elemzéshez. Itt beállíthatja, hogy mely sütiket tudjuk használni.

Szükséges sütik
Szükséges sütik

Ezek olyan technikai fájlok, amelyek szükségesek weboldalunk megfelelő működéséhez és minden funkciójához. Többek között a termékek bevásárlókosárban való tárolására, kérésre termékek megjelenítésére, szűrők, személyes beállítások vezérlésére, valamint a cookie-k használatához való hozzájárulás megadására szolgálnak. Ezekhez a sütikhez nem szükséges az Ön hozzájárulása, és nem is lehetséges eltávolítani. Jellemzőket érint:

  • Konfigurációs cookie-k
Sütik megjelenítése
Süti név Süti típus Érvényesség Célja
PHPSESSID Nezbytné cookies During the visit A cookie is used to store and identify a user´s unique session ID in order to manage the user´s session on the website.
Analitikai sütik
Kikapcsolt Bekapcsolt
Analitikai sütik

Az analitikai cookie-k lehetővé teszik weboldalunk és hirdetési kampányaink teljesítményének mérését. Ezek alapján határozzuk meg a látogatások számát és a látogatások forrásait weboldalunkon. Az ezen cookie-k használatával nyert adatokat összesítve dolgozzuk fel, olyan azonosítók használata nélkül, amelyek webhelyünk konkrét felhasználóira mutatnak. Ha látogatásával kapcsolatban letiltja az analitikai sütik használatát, elveszítjük a teljesítményelemzés és intézkedéseink optimalizálásának lehetőségét. Jellemzőket érint:

  • Google Analytics – analitikai forgalom
Személyre szabott sütik
Kikapcsolt Bekapcsolt
Személyre szabott sütik
Cookie-kat és egyéb technológiákat is használunk, hogy áruházunkat vásárlóink ​​igényeihez és érdeklődéséhez igazítsuk, és ezáltal kivételes vásárlási élményt készítsünk Önnek. A személyre szabott cookie-k használatának köszönhetően elkerülhetjük a nem kívánt információk magyarázatát, például a nem megfelelő termékajánlatokat vagy a haszontalan akciókat. Ezen túlmenően a személyre szabott cookie-k használata lehetővé teszi számunkra, hogy további szolgáltatásokat kínáljunk Önnek, például az Ön igényeire szabott termékek ajánlását.
Marketing sütik
Kikapcsolt Bekapcsolt
Marketing sütik

A marketing (reklám) sütiket mi vagy partnereink használjuk, hogy megfelelő tartalmat vagy hirdetéseket tudjunk megjeleníteni Önnek weboldalunkon és harmadik felek weboldalain egyaránt. Ennek köszönhetően az Ön érdeklődési köre alapján profilokat tudunk létrehozni, úgynevezett álnevesített profilokat. Ezen információk alapján személyének azonnali azonosítása általában nem lehetséges, mivel csak álnevesített adatokat használnak fel. Ha nem adja ki hozzájárulását, nem kap érdeklődési köréhez igazodó tartalmat és hirdetéseket. Jellemzőket érint:

  • Google Ads