Valóban Messi a VB legjobb játékosa?

A hivatalosan is véget ért a brazíliai  labdarúgó VB. A végső győztes Németország csapata lett, akiknek kifizetődött  a sok befektetett munka.

Nagyon sok innovációval találkozutunk a torna során, gondoljunk csak a gól-technológiára vagy a jelzőhabra. Sajnos, nem mehetunk el szó nélkül a gyenge játékvezetői teljesítmények mellett sem, amely többször végzetes hibáknak bizonyultak egyes csapatok számára. 

Brazília már nem szambázik

A torna legnagyobb csalódását egyértelműen a hazai csapat okozta, a brazil szurkolók legnagyobb bánatukra, és ennek a torna végével hangot is adtak. A szurkolók Neymar, aki a brazil válogatott legjobb játékosa volt, sérülésének tudják be a csúfos kudarcot, míg mások szerint vele sem sikerült volna a továbbjutást kivívni.

A brazil labdarúgás mindig is a szemetkápráztató játékról volt elismert, azonban ezen a tornán az európai stílus szerint próbaltak meg boldogulni. Utólag látható, hogy nem tudtak alkalmazkodni ehhez a felfogáshoz. 

A legjobb játékosnak járó díj

A legnagyobb figyelemmel követett mérkőzés kétségkívül a döntő mérkőzés volt. A díjátadó a szokásos módon zajlott, a győztesek felhőtlenül örültek, az Argentínok pedig búsultak. A ceremónián sorra adták át a legjobb játékosoknak járó elismeréseket.

Lionel Messi a Maracaná stadion páholyába sétált, ahol előbb átvette az ezüst medált, majd mindenki legnagyobb meglepetésére, ő kapta a VB legjobb játékosának járó elismerést. Mégis mi ezzel a probléma - kérdezhetné a kedves olvasónk? A VB-t figyelemmel követő rajongók többsége megegyezik abban, hogy Messi, a kieséses szakaszban egyre halványabb teljesítményt nyújtott. A döntőben sikerült a leghalványabb produkcióval előrukkolnia.

Miért pont Messi?

Miért pont Messi kapta? Vajon ez egy szépségtapasz a számára? Sok elmélet született ezzel kapcsolatban. Argentína lett a Brazília helyett a legsikeresebb Dél-Amerikai csapat, és mégis Messi számára ez egy kudarccal ért fel... Valóban ő lett volna a torna legjobb játékosa?

Mit érezhetett Robben, Müller vagy akár a brazil Neymar? Abban minden szakértő megyetért, hogy ezek a játékosok a saját csapatuk számára igazi vezérek voltak. 

Azoban Messi kifejezéseit figyelve, ő is meglepődött, és nem is örült tiszta szívből, legszívesebben nem is szeretett volna ott lenni.

MenuX