Falcao befejezi sikertelen misszióját a Manchesternél

Radamel Falcao már nem fogja felvenni az angol Manchesteru United mezét. Visszatér Monakóba, ebben a szezonban egyáltalán nem volt sikeres, ő és a rajongói is remélik, hogy megtalálja elveszett formáját. A 29 éves kolumbiai sznájper az utolsó két szezonban már nem azt nyújtotta, amit elvártak tőle, s amilyen volt az Atlético Madrid dresszében, ahol 68 mérkőzésen 52 gólt lőtt.

United Falcaot hatmillió libráért kölcsönözt. A megegyezésben olyan pont is jelen volt, hogy további pénzért tartósan átigazolhat, de ezt az angol csapat nem használta ki. Nem meglepő, mivel Falcao a piros dresszben tényleg nem csillogott. Ennek ellenére a vendégeskedése kezdetén a rajongók erősen támogatták, s az egész Old Trafford boldogan kiabálta a nevát, azonban az alapfelállásba nem tudott beilleszkedni. A Manchester színeiben 29 mérkőzést játszott, azonban az alapfelállásnak sokszor nem volt tagja. Négy gólt adott, de ez nem az a statisztika, amivel dicsekedni lehetne.

Falcao tehát az AS Monacohoz tér vissza. A francia klub 22 meccse alatt 13 gólt szerzett. Egyenlőre a klub játékosa marad, de lehet a vezetőséggel megegyezik majd valamilyen vendégeskedésben, esetleg átigazolásban, még semmi nem biztos. A régi formájára szüksége lenne a kolumbiai reprezentációban, amely a 2018-as bajnokok ligájába való bejutásért harcol majd. 

MenuX